Kréta
Kréta a görög szigetvilág legnagyobb és legdélebbre fekvő szigete. Biztosan hallottak már a görög szigetek legendáiról, Minosz király labirintusszerű palotájáról.
A romok között Ariadné fonalát követve kis fantáziával felfedezhetik a bikatestű Minotaurusz szörny nyomait. Tegyenek egy túrát Európa legnagyobb szakadékához, a vadregényes, félelmetesen meredek Samaria szurdokhoz. Nézzék meg az Elafonisi-szigetet, ahol csak a természet él! A homok meleg és rózsaszínű, a tenger pedig ezerféle kék, amelyet egy kellemes hajókirándulás alkalmával csodálhatnak meg. A vízről megcsodálhatják a meredek sziklaszirtekre épült kolostorokat. A sziget északi partján sorakoznak az üdülőhelyek, ahol különböző kategóriákban kínálunk szálláshelyeket. Szikrázó napsütés, barátságos emberek és finom ételek, italok teszik felejthetetlenné a krétai nyaralást.
Rethymnon
Rethymnonban és környékén, Nyugat-Kréta virágzó tartományában, hosszú, homokos strandokat és hangulatos, eredeti halászfalvakat találunk. A városban velencei, török és mai stílusú épületegyüttesek várják a látogatókat. Az óvárosban, amelyet a festői kikötő határol, esténként nem lehet autóval közlekedni. Számos galéria, bár, diszkó és taverna várja a szórakozni vágyókat. Az ajánlatok között szereplő szállások Rethymnon-városban, illetve a várost övező strandokon fekszenek. A repülőtértől a busztranszfer kb. 2,5 óráig tart.
Gouves
Gouves, kis település kb. 15 km-re keletre fekszik Herakliontól, a főút és a tengerpart között. Az utóbbi években fejlődött igazi turistacentrummá, ahol számos étterem, bár és taverna várja a vendégeket. A hosszú, homokos/kavicsos strandon különböző vízi sportokat lehet kipróbálni, valamint napágyakat és napernyőket is lehet bérelni. Az üdülőhelyen kisebb szállodák, apartmanok és egy-két nagyobb létesítmény áll az ideérkezők rendelkezésére. A főúton található a buszmegálló, ahonnan menetrend szerinti buszokkal eljuthatunk Heraklionba, Chersonissosba és Agios Nikolaosba is.
A busztranszfer a repülőtérről kb. 30 perc.
Hersonissos
Hersonissos Kréta egyik legnagyobb üdülőhelye, mely 30-km-re, keletre helyezkedik el a heraklioni repülőtértől. Tengerpartja rendkívül változatos, mindenki megtalálja a magának valót, hisz homokos, kavicsos és sziklás részeket is találhatunk. A város, mely 1969-óta fogadja a látogatókat kis halászfaluból nőtte ki magát közkedvelt üdülőhellyé. Megszámlálhatatlan kávézó, vendéglő, pizzéria, étterem, bár és diszkó várja az ide látogatókat. Aquaparkja kicsiknek és nagyoknak egyaránt tökéletes kikapcsolódást nyújt.
>
A busztranszfer a repülőtérről kb. 50 perc.
Stalis / Malia
Stalis az utóbbi években fejlődött modern, igazi üdülővárossá. A Malia szomszédságában fekvő üdülőhely különösen kedvelt hosszú, homokos és sekély strandja miatt. A központban számos étterem, bár és taverna kínál szórakozási lehetőséget. Malia a Lythos-hegység lábánál fekszik, Herakliontól kb. 40 km-re, olajfákkal övezett területen. A homokos strandon kipróbálhatjuk a vízi sportok egyikét, valamint bérelhetünk napágyakat és napernyőket is. Esténként pedig várnak bennünket a görög tavernák, kávézók és bárok.
A busztranszfer a repülőtérről kb.80 perc.
Ikaros Village Luxury Resort& Spa*****
Malia
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elhelyezkedés: A krétai falu stílusában megépített 245 szobás szálloda egy földnyelven, közvetlenül a homokos tengerparton, Malia központjától 10 perces sétára található. A homokos partra néhány lépcsőn lejutni.
Felszereltség: Étterem, a'la carte étterem, több bár, minimarket, 4 úszómedence, napozóterasz napágyakkal, napernyőkkel, strandtörülközőkkel, szauna, jacuzzi, sportpályák, animáció, miniclub, térítés ellenében: vizisportok a parton, spa center kezelései.
Szobák: A szálloda szobái légkondicionáltak, TV-vel, telefonnal, hűtőszekrénnyel, safe-val felszereltek erkélyesek, 2 légterű családi szobák foglalhatóak.
Étkezés: Félpanzió vagy all incl. ellátás. Az all incl. ellátás a 3 büfé főétkezésen kívül tartalmazza a helyi és néhány import alkoholos ital és alkoholmentes italok fogyasztását, 10.00. és 23.00. óra között, délutáni kávé/tea sütemény fogyasztását 16.30.-17.30. között.
Kyknos Beach Hotel & Bungalows***+
Malia
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elhelyezkedés: A 135 szobás, 7épületből álló szálloda a homokos tengerparttól 200 méterre (átjárás alagúton keresztül) Malia központjától 2 km-re épült. A legközelebbi bevásárlási lehetőség 500 méter a helyi busz megállója 150 méterre található.
Felszereltség: Étterem, 2 bár, 2 úszómedence, gyermekmedence, napozóterasz, napágyak, napernyők a medencénél ingyenesen a parton térítés ellenében, esti szórakoztató programok élőzenés estek.
Szobák: A szálloda szobái légkondicionáltak, TV-vel, telefonnal, felszereltek, erkélyesek, családi szobák igényelhetőek.
Étkezés: Félpanzió vagy all incl. ellátás. Az all incl. ellátás a 3 büfé főétkezés mellett tartalmazza a helyi alkoholos és alkoholmentes italok fogyasztását 10.00. és 23.00. óra között, és a délutáni kávé, tea, sütemény fogyasztását.
Hotel Gouves Park Holiday Resort****
Gouves
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elhelyezkedés: A 263 szobás szálloda a több kisebb öbölből álló strandtól 300 méttere, Gouves falu központjától 2 km távolságra található. A szobák a kertben található több 3 szintes épületben találhatóak.
Felszereltség: Étterem, bár, minimarket, 2 úszómedence, napozóterasz ingyenes napágyakkal és napernyőkkel, animáció felnőttek és gyermekek részére, miniclub, 1 teniszpálya, showműsoros estek
Szobák: A szálloda minden szobája légkondicionált, TV-vel, telefonnal, hűtőszekrénnyel felszerelt, minibár kérésre térítés ellenében. A fürdőszobában kád és zuhanyozó is van, a szobák erkélyesek. Felár ellenében családi szobák foglalhatóak.
Étkezés: A szálloda all inclusíve ellátást nyújt, amely magában foglal napi 3 büfé főétkezést, a helyi alkoholos és alkoholmentes italok fogyasztását 23.00. óráig a főétkezéseken kívül, snack 11.00. és 16.00.óra között, délutáni kávé, tea, sütemény 16.00.-17.00. óra között fogyasztható
Mediterraneo Hotel****
Hersonissos
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elhelyezkedés: 300 szobás üdülőfalu, a szobák a főépületben és a kertben található több 3 szintes épületben helyezkednek el. Hersonissos központja 1 km, a strand 350 méter távolságra van, alagúton keresztül közelíthető meg.
Felszereltség: Étterem, bárok, kert, terasz, 2 úszómedence, 2 gyermekmedence, napozóterasz napágyakkal, napernyőkkel, strandtörülközők kaució ellenében, pool-bár, snack bár, wellness centrum, jacuzzi, térítés ellenében masszázs
Szobák: A szálloda szobái légkondicionáltak, TV-vel, telefonnal felszereltek, térítés ellenében hűtőszekrény és safe igényelhető. A szobák erkélyesek, mindegyikből látszik a tenger, 2 légterű junior suite-ok foglalhatóak.
Étkezés: A megadott árak all incl. ellátást tartalmaznak, amely magában foglal 3 büfé főétkezést, a helyi alkoholos és alkoholmentes italok fogyasztását 11.00. és 23.00. óra között, snack, fagylalt 11.00.-17.00. óra között, délutáni kávé/tea sütemény fogyasztását 17.00.-18.00. óra között.
Hotel Royal Belvedere****
Hersonissos
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elhelyezkedés: 330 szobás üdülőfalu, a szobák a főépületben és a kertben található több kisebb épületben találhatóak. A vendégek ingyenesen beléphetnek a szálloda szomszédságában található Star Beach vízi parkba, amelyhez úszómedencék, csúszdák, és saját tengerpart szakasz tartozik. A szálloda naponta 4 alkalommal ingyenes shuttle járatot közlekedtet a strandra (400 méter) Hersonissos központja 1 km távolságra található.
Felszereltség: Étterem, bár, úszómedence, gyermekmedence, napozóterasz, napágyakkal, napernyőkkel, gyermekmedence, fitness terem, szauna, massage, sportpályák, animáció, esti szórakoztató programok
Szobák: A szálloda minden szobája légkondicionált, TV-vel, telefonnal, minihűtővel felszerelt, erkélyes. 2 légterű családi szobák foglalhatóak.
Étkezés: All incl. ellátás, amely magában foglal 3 büfé főétkezést, snack, szendvics, fagylalt 10.00.-18.00.-ig, délutáni kávé, tea, sütemény 15.30.- 16.30. ig, helyi alkoholos és alkoholmentes italok fogyasztása, térítés ellenében heti 1 alkalommal görög est, barbecue.
Hotel Karteros***
Hersonissos, Amnissos
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elhelyezkedés: Családias hangulatú 56 szobás szálloda a homokos parttól 250 méter távolságra. Tavernák, éttermek, bevásárlási lehetőség gyalogosan elérhető távolságra vannak, a Hersonissos-ban közlekedő helyi busz megállója a bejárattól 100 méterre található.
Felszereltség: Étterem, bár, kert, úszómedence, napozóterasz, napernyőkkel napágyakkal, pool, snack bár, gyermekjátszótér.
Szobák: A szálloda szobái légkondicionáltak, TV-vel, telefonnal, térítés ellenében hűtőszekrénnyel felszereltek, erkélyesek.
Étkezés: A megadott árak félpanziót tartalmaznak felár ellenében all incl. ellátás is foglalható, amely a büfé főétkezések mellett a helyi alkoholos és alkoholmentes italok fogyasztását is magában foglalja.
Hotel Dimico***
Hersonissos
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elhelyezkedés: Családias hangulatú, 62 szobás szálloda Hersonissos főutcájától néhány lépésre, éttermek, kávézók közvetlen szomszédságában a strandtól 250 méterre távolságra található.
Felszereltség: Étterem, bár, főszezonban pool-bár, úszómedence, napozóterasz napágyakkal és napernyőkkel.
Szobák: 2-3 személy elhelyezésére alkalmas egyszerű berendezésű szobák, térítés ellenében légkondicionálás és hűtőszekrény igényelhető. A szobák többsége erkélyes.
Étkezés: A csomagárak reggelit tartalmaznak, félpanzió foglalható. Kontinentális reggeli önkiszolgáló rendszerben, büfé vacsora.
Aparthotel Anthoula Village****
Analipsi
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elhelyezkedés: A szálloda a tengerparttól 200 méterre, Analipsi üdülőhelyen, Hersonissos-tól 6 km távolságra található.
Felszereltség: Étterem, bár, recepció, társalgó, TV sarok, úszómedence, napozóterasz napágyakkal és napernyőkkel, gyermekmedence.
Szobák: Az épületben 11 db 1 hálószoba+nappali-konyhás apartman (max.4felnőtt részére) és 17 db egylégterű stúdió (max 3 felnőtt) van, amelyek mindegyike légkondicionált (helyszínen igényelhető térítés ellenében) TV-vel, telefonnal felszerelt, erkélyes.
Étkezés: A megadott árak félpanziót tartalmaznak.

































